2014. június 21., szombat

Home made eperfagyi

 7-kor felkeltem, fél 8-kor megreggeliztem a fincsi sajtos-párizsis magos szendvicset paradicsommal, paprikával, illetve egy Kitkat is lecsúszott. Utána 10-ig egyfolytában takarítottam, mert vártam unokatesómat és úszott a lakás. Lesuvickoltam a tűzhelyet, a kádat, csapot, WC-t, porszívóztam, elmosogattam, pakolásztam a ruhákat, stb. 11-re ért Ide a Detti, így jól döntöttem, hogy fél 10-kor ettem egy kis szedret pár szem korpovittal. Fél 12-től kb. elmentünk futni a Bikás parkba, mondtam, hogy én 7 kört szoktam menni. Mire Detti: na jó, elég lesz 6 is. A 3.-nál megszólalt, hogy mi lenne, ha ez lenne az utolsó, aztán a negyediket gyors tempóban futnánk, majd a szabadtéri kondigépeken edzenénk kicsit. Oké mondom, kompromisszumos megoldás, egyedül úgyis csak messziről szemeztem azokkal a húzódzkodós masinákkal, na meg mindig foglaltak. De az lett a vége, hogy a 4. kör után, megálltunk, foglalt volt minden kivéve a biciklit, így még egy fél kört mentünk aztán lenyújtottunk. Kicsit rossz volt, hogy visszahúzott, de így is feltöltött, meg azzal vigasztaltam magam, hogy majd holnap a spinningen hajtok ezerrel.
Hazajöttünk, rendeltünk egy Katus Attila-féle starlight pizzát, rábíztam a választást. És milyen jól tettem! Mindig is ódzkodtam a tenger gyümölcse variációtól, mivel mindenki óvva intett tőle, hogy itthon nem szabad, meg nem friss, blabla, de ez isteni volt. Tettek rá tintahalat, rákot, kagylót is. Egy féllel nagyon jól laktunk. 2 óra után érkezett picivel a futár, már annyira korgott a gyomrom...
Aztán a Dettinek el kellett mennie 15 után, mostam, teregettem, majd összedobtam ezt a fincsi fagyit uzsira. Három adagban fagyasztottam le, egyet ettem meg. Került bele 30 dkg eper, két kis natúr joghurt és egy kevés stevia. Ma még függönyt szeretnék beszegni, mert nagyon nem tetszik a konyhai megörökölt fehér, és kaptam Dortmundban az Uwejéktől szép napsárga kockásat, pont odaillene szerintem....:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése