2014. április 5., szombat

23. Kulcsár Tibor: A világon élni csak hősként érdemes

Nem hiszek a véletlenekben. A Csíkos nyeremény kapcsán Kocsis Bálinttal levélváltásba kezdtünk, majd figyelmembe ajánlott egy könyvet. (Említettem Neki, hogy nálam sajnos megmarad hobbynak a varrás és a sütés, ez a könyv pedig arról szól, hogyan valósítsuk meg az álmainkat, munka terén). Ahogy olvastam, arra gondoltam, hogy nagyon jól tudnám kamatoztatni a fogyási célom kapcsán. Ha megengeditek idéznék belőle nem keveset.

 Reggelim volt: lenmaglisztes zsemle, két főtt virsli, ketchup, ubi, trudi és Update kakaó. Fél 8-kor, úgyhogy kimaradt a tíz órai. Fél 12-kor ebédeltem, sütöttem Hajni receptje alapján teljes kiőrlésű tönkölybúzalisztből pizzát. És ettem mellé két szem steviás kagyló bonbont, Vicces sztori, mindjárt ezt is kifejtem.
 Vendégségbe mentem 1 órára, délután megkínáltak frissen facsart almalével (saját termesztésű almával), és zöldség mártogatósokkal (szintén a kertben termett répa, karfiol, alma, fokhagyma és joghurt) Tehát ez volt az uzsim. Erről a számomra nagyon fontos találkozóról holnap írok bővebben.
 Hazaérve fél 5-től fél 6-ig szobabicikliztem egyet, majd vacsira megittam a kakaó maradék felét, illetve a túrós-mandulás-fahájas epret. Isteni volt!!! És persze még két szem bonbon. :)
 Nos a poén, hogy az íróasztal nyitott fakkjában találtam rá véletlenül. Már egészen elérzékenyültem, milyen figyelmes párom van, hogy ilyennel kedveskedik, de gyanús volt, hogy miért rejtené ide, aztán nem szokott Ő ennyire előre gondolkodni, a névnapom még odébb van.....egy napig őrlődtem, hogy rákérdezzek-e.....végül megtettem és közölte, hogy ennyit arról, milyen jó a memóriám, kb. 3 hónapja vettem, megkértem, hogy rejtse el.....na most totál kiment a fejemből. Itt látom igazolódni, amit a Muszáj ennyit enni? könyvben olvastam. Ha valami a szemünk előtt van vagy elérhető közelségben, nehéz elterelni a figyelmünket róla....ám ha nincs, nem is hiányzik. (egy idő után)
 A Rádayban van egy szuper csokibolt (kedvesek, nem egyszer kínáltak kóstolóval) és van jó pár steviás termékük.
És akkor hadd jöjjenek az idézetek:

"Sokan álmodoznak, szinte minden ember szokott álmodozni. De óriási különbség van az álmodás és az álmodozás között! Neked álmodnod kell, és nem álmodozni. Az álmodás egy konkrét, és nem is könnyű feladat."

"Az álom szükséges, de nem elégséges feltétel a sikerhez vezető úton. A második lépés, hogy vágyj az álmod után. Ha nem vágysz rá igazán, akkor lesz az álomból álmodozás. Két dolgot kell tisztázni a vággyal kapcsolatban:
Mennyire kell vágyni az álmod után? Akkor 100 százalékos a vágyad, ha bármit megteszel érte."

"Mielőtt az álmoddal kilépnél a világba, nagyon alaposan mérd meg a vágyadat. Vedd sorra, mi az, amit nem tennél meg az álmodért. Ha úgy érzed, van ilyen, akkor inkább tedd el az álmod egy titkos helyre és maradj, aki voltál. Egy dolgot ne engedj: hogy kinevessék, kigúnyolják az álmod."

"Ha úgy gondolod, hogy annyira vágysz az álmodra, hogy semmi nincs, amit ne tennél meg érte, akkor kiáltsd világgá az álmod, és jelentsd ki, hogy ettől fogva Te ezért élsz, mindent megteszel érte, és senki sincs, aki az utadba állhat! És egy érdekes dolgot fogsz tapasztalni. Minden eláll az utadból. Az emberek támogatni fognak."

"A következő lépés a hit. Mennyire hiszel benne, hogy meg tudod valósítani az álmodat? Csak akkor fog menni, ha a hited is 100 százalékos!"

"Ha megkérdezik tőled, hogy elhiszed-e azt, hogy felbírod emelni a kezed, akkor erre nevetve azt mondod, hogy persze, egész biztos vagyok benne, hogy menni fog. Ide kell eljutnod! Hogy kétséged se legyen, hogy nem sikerül! Akkor hiszel valamiben igazán, ha nincs B terved. Nem is érted, hogy miért kellene B terv!"

"Csak akkor lesz sikeres a cselekvésünk, ha a tetteinket célok vezérlik. Tűzz ki célokat az álmod eléréséig. Hívd ezeket mérföldköveknek. Sok mérföldkövet kell kitűzni és ezeket közel kell tenni egymáshoz, hogy
könnyű legyen elérni egyiket a másik után. Ez nagyon fontos! Könnyű célokat kell kitűzni, és egyik mérföldkőtől látni kell a következő mérföldkövet. Az álomnak nagynak kell lennie, a céloknak, apróknak és könnyűeknek. A céljaid legyenek konkrétak és írd le őket. A célokat naponta kell ellenőrizni és számon kérni magadon!"

2 megjegyzés: