2014. március 1., szombat

58.

Reggel ezt az ínycsiklandó édes reggelit fogyasztottam el: kis natúr joghurt, vörösáfonya, mazsola, mogyoró, baracklekvár. Mennyei volt.


És a Trudit is elnyammogtam, imádom. :)


Fél 11-kor találkoztam Zsófi barátnőmmel a Gellért téren, felmentünk szép komótosan a hegyre, annyira jó volt! Tavaszi kabátra váltottam, élveztük a napsütést, a friss levegőt, és a gyönyörű panorámát. Délre elsétáltunk a Kálvinra a LEVES-be, akkorra már erősen korgott a gyomrunk. Zsófim julienne-almás zellerkrémlevest evett tejföllel, én pedig kókuszos sütőtökkrémlevest tökmaggal. Persze megkóstoltuk egymásét, semelyikőnk sem csalódott. Úgy gondoltuk, hogy ebédre ez kevés lesz, beneveztünk egy-egy kis grillezett bagettre is, oregánós-bazsalikomos paradicsomszósszal, csirkemellel, sajttal sütve. Annyira jó volt ülni a napsütésben és jóízűen falatozni.

Utána bementünk a Bálnába (CET?), Zsófim vett egy szép vintage üvegmedálos nyakláncot és egy fülbevalót. Majd átmentünk a Corvinba. Update pékségben megpihentünk, utána még tettünk egy kört a Hádában, Reservedben, stb. Kellemesen elfáradva 4 körül értem haza. Előtte megettem a felvágott, bedobozolt körtémet. Vacsira kisütöttünk előre bepácolt karajt, mellé ettem egy szem parit. Várok kb. másfél órát és irány a szobabicikli. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése