2014. március 16., vasárnap

43. StarLight Pizza és a tervek vizuálisan

Reggel mentem a 10 órási spinningre Bélához, nagyon állat volt! Iszonyatosan jólesett, utána még szanuázni is tudtam, hosszú idő után ismét. :) Ebédre starlight fitness pizzát rendeltünk a Fortétől és elfeleztük Imivel. Isteni volt.
 Utána benéztem a Hervisbe, felpróbáltam az álom edzésszerkót (amire egyrészt még gyűjtenem kell, másrészt nem keveset fogyni, hogy kisebb méretet vehessek és jobban álljon), egy Adidas nadrágot + felsőt. A nadrág fekete, 7/8-os, oldalán pinkes-barackos csíkkal, színben passzoló rövid ujjú pólóval. Majd a H&M-ben is felvettem egy fekete csipkés ruhát és egy virágos-madaras gumiderekú szoknyát, nos hát állhatna jobban is -10 kg-mal. :)
 Úgyhogy arra gondoltam, hogy ha a hűtőre vizuálisan is kiírom a céljaimat, szembesítve magam a hátralévő idővel, akkor ez segít tudatosabbá válnom. :) Időről időre pedig ellenőrizhetem, sikerült-e elérni a kitűzött célt.
 Aztán nekiálltam főzni a hétre. Gombapörit tejfölösen Update tésztával, csőben sült brokkolit és párolt kelbimbót csirkemellel. Csütörtökig tuti megvan így az ebédem. :)
 Délután meg Tescoztunk, illetve átmentünk barátainkhoz megnézni az új lakásukat. Ahol palacsintával vártak minket, khmmmmm. :S

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése